Színes rajzvilág

A témák

A csendélet

Ha azt hallja csendélet, egy csokor virág jelenik meg ön előtt egy vázában, esetleg gyümölcsöstál egy asztalon. Képzeljen el egy mozdulatlan, rozoga facsónakot, amint gazdátlanul lebeg a tó vizén, árnyéka visszatükröződik a kisimult vízben, evezőlapátja gondtalanul pihen a csónak káváján.

A csendélet a szépség műfaja. Széppé varázsolja a kopott, rozoga dolgokat is. Mégsem mindegy, hogy mit, hogyan rajzolunk meg. Vannak rossz beállítások, rosszul fókuszált képek, rossz forma- és színválasztások.

A csendélet dolga a gyönyörködtetés, a szépség ábrázolása. A csendélet mondanivalója nem a cselekvés, hanem a bennünket körülvevő, gyakran észrevétlen tárgyaink, virágaink, terményeink összhangja, harmóniája.

A portré

Portrét rajzolni izgalmas dolog, hiszen ott nagy a tét. A portrénak hasonlítania kell a modelljére, azonnali és egyértelmű a visszaigazolás. A színes portré gyakorta a fényképhez hasonlít, mégis van benne valami megmagyarázhatatlanul más. A színes portrénál megjelenik az alkotó egyénisége, az alkotó és modellje közötti tudatalatti kapcsolat. A művész „levetkőzteti” modelljét és ez által a kép „beszélni” kezd. Arcvonásain keresztül látni fogjuk a modell érzéseit, hangulatát, gyakran egész életét.

A tájkép

Nincs festő, ki ne festene tájképet. A táj, egy kimeríthetetlen modellforrás. Nincs csúnya táj és nincs csúnya tájkép sem. A tájkép, a természet által alkotott megismételhetetlen pillanatkép, amit a művész a saját látószögéből, a saját alkotói szűrőjén láttatva megörökít. A tájkép egy különleges csendélet, ahol bár folyamatosan változik, mozog a látvány, a kép ennek a mozgásnak egy kimerevített pillanata. Mint a csendélet, a tájkép sem a mozgásról a cselekvésről szól, hanem a szépségről, egy elmúlt, mások által nem látott pillanatról, a pillanat keltette érzésről.

Az absztrakt